A térségben tervezett szárazföldi hadművelet előkészítése érdekében szórólapokon, hangüzenetekben és telefonhívásokkal távozásra szólították fel a várostól keletre fekvő, és az Egyiptommal szomszédos lakónegyedekben élőket.
Arra utasították a civileket, hogy meneküljenek a tengerparti al-Mavaszi negyedbe vagy Hán-Júnisz környékére. Az IDF becslése szerint mintegy százezer palesztin él az evakuálásra felszólított területeken. Az IDF bejelentette, hogy korlátozott műveletre, és nem Rafah elfoglalására készül.
A civilek elköltöztetéséről az IDF tájékoztatta a nemzetközi és a palesztin segélyszervezeteket. A hadsereg szóvivője azt közölte, hogy kiterjesztik a humanitárius övezetet al-Mavaszira, ahol sátorvárost állítottak fel, élelmiszerraktárakat emeltek, és létrehoztak egy tábori kórházat is. Arról is beszámoltak, hogy a kiürítés fokozatosan, a változó helyzetértékeléseknek megfelelően fog haladni.
Izrael azt reméli, hogy a lakosság távozása meggyőzi az Egyesült Államokat a rafahi szárazföldi hadművelet támogatásáról.
Joav Galant védelmi miniszter vasárnap este beszélt Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel. A Pentagon közleménye szerint Austin hangsúlyozta Galantnak, hogy minden rafahi izraeli katonai műveletnek "hiteles tervet kell tartalmaznia a palesztin civilek evakuálására és a humanitárius segélyek Gázába áramlásának fenntartására". Austin megismételte Galantnak az Egyesült Államok elkötelezettségét Izrael védelme mellett.
Címlapkép forrása: Portfolio/Reuters